A hagyományos férfi ingek kialakulása
Talán még bele se gondoltunk, hogy némely ruhadarab mekkora múlttal rendelkezik, mivel már a történelem nagyon korai szakaszában is fellelhetőek voltak ezek. Sőt, léteznek olyan férfi ingek, amik meglehetősen cifrára szabtak. Ezzel fejezték ki, hogy egy ember mennyire tehetős.
Például voltak olyan vidékek Magyarország területén, ahol az emberek mérhetetlen szegénységben éltek, mivel kevés munkalehetőség volt. Azonban egy bánya megnyitásával egyszerre megváltoztak az életkörülményeik, hiszen volt munka, így nagyobb bevételhez jutottak. Ennek az lett az eredménye, hogy nagyobb házakat kezdtek építeni, és a ruházatuk is kezdett díszítettebbé, hímzettebbé válni, többek között a férfi ingek is hasonló változáson mentek keresztül. Tulajdonképpen nagyon sok cifra népviselet ennek a gazdasági változásnak az eredményeképpen alakult ki.
Egy idő után az embereknek nem volt mibe ölniük a pénzüket, így díszes ruhákat készítettek. Egyes vidékeken a férfi ingek, és persze a népviselet ma is megőrizte ezt a különleges jellegét.